A színpad közepén precízen megépített konstrukció fogadja a nézőt. Rácsok, üveglapok egymásba forgatva, alatta csontdarabkák. Hiány-törmelék, egyszervolt létünk szimptómái. Az emlékezet installációja. Még be sem léptek a szereplők, a hely megszólal, belekezd a saját történetébe.
A díszlet nem erőlködik, nem … BővebbenRead More
Amikor táncelőadásra gondolok, ilyesmire gondolok. Történetre, szépségre, pontosságra és a test határainak feszegetésére. Fehér Ferenc nem képzett táncos. Intézetben nevelkedett. Maga találta meg az útját, kísérletezett, megfigyelt és rengeteget dolgozott.Művészete ösztönös, mozgása sokat merít az állatvilágból, stílusa szabad. Többnyire külföldi … BővebbenRead More
Ha A Tánc Fesztiváljára egy alkotó egymás után két egyfelvonásos darabot hoz, nem tehetek róla, automatikusan elkezdem keresni a hasonlóságokat vagy épp a különbözőségeket. Utóbbit nem volt nehéz megtalálni Bozsik Yvette két idei darabjában, bár a zenei, képi és mozgásvilága … BővebbenRead More
Az idei fesztiválon markáns vonalat vittek a klasszikus, az antik mondavilágból építkező előadások kortárs értelmezései. Erre a komoly feladatra vállalkozott Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán is.
Az előadás kezdete egy pár hétköznapjaiba vezet be minket rövid videók vetítésével. A karaktereket, … BővebbenRead More
Hangos a zene. Fehérre mázolt arcú, „kopasz”, öltönyös alakok jelennek meg a színpadon. Szemük sötét, szájuk piros, arckifejezésük ijesztő, groteszk. A zene gyakran megijeszt, olykor teljes hangerővel berobban egy dobpergő vagy harsona. Juronics Tamás rendező Alfred Schnittke orosz zeneszerző darabjait … BővebbenRead More
Három nő a színpadon, egy a szélén nagy hassal narrál (Huzella Gabriella). Köszönti a nézőket, majd minden színpadiasság nélkül, körbejárva elmondja, hogy fogalmuk sincs, hogy történik-e valami ma itt vagy sem. Nem láthatjuk előre a dolgok kimenetelét.
Viccesen, hétköznapian indul … BővebbenRead More