# Interjú

Táncosokkal dolgozni felemelő

Ma kezdődik A Tánc Fesztiválja – XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó. A fesztivál zsűrijében ül majd M. Tóth Géza is, az Oscar-díjra jelölt Maestro című animációs film rendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, aki mindenestől veszpréminek vallja magát. Vele beszélgettünk.

– Dolgozott már táncosokkal: legutóbb tavaly, a Miskolci Operafesztiválra készült el az ötórás Bartók Maraton. Milyen érzés?

– Felemelő. Ha az embert begyömöszölik egy skatulyába, mint ahogy engem elkönyveltek animációs rendezőként, az furcsává teszi az életét. Én magam nem tartom igazán fontosnak, hogy miről szól az első diplomám, mert minden érdekel. Az 1990-es évek végén dolgoztam először együtt kortárs táncosokkal. Zenészekkel, amikor a Trafó nyílt. Erre készültünk Mándy Ildikó koreográfussal. Az animáció sokkal inkább egy gondolkodásmód, mint egy technológia: szabadságot, lendületet ad, hogy mindenhez viszonylag bátran tudjak nyúlni.

– Rendez majd táncfilmet?

– Soha semmit nem tervezek előre. Szépen jönnek a feladatok, és ha lesz ilyen felkérés, nyilván szívesen csinálom majd. Filmben is dolgoztam már táncosokkal: az opera magyarországi történetéről rendeztem egy dokumentumfilmet, az Opera 130 pedig az Operaház történetéről, működéséről szól. A táncfilm műfajában a csúcs számomra Wim Wenders Pina Bauschról szóló portréja, amelyben Pina Bausch nem is szerepel, mert már a halála után készült a film. Gondolkodtam azon, hogy lehet egy ilyen film után táncfilmet rendezni, de le tudnám küzdeni a kételkedésemet.

– Szereti a kortárstáncot? Szokott ilyen előadásokat nézni?

– Amikor Veszprémből Budapestre kerültem, kerestem a helyem abban a közegben. Emlékeim szerint 1989-ben Regős Pál szervezett egy nemzetközi mozgásszínházi fesztivált a Szkénében, az előadások pedig a Műegyetem folyosóin, előadótermeiben folytak. Ez engem akkor nagyon megfogott. Akkor csodálkoztam rá, mire képes az emberi test. A kortárstáncot azóta is szeretem. Három hete éppen Fehérváron láttam Horváth Csaba Carmenjét, előtte pedig Goda Gáborék Cseppkánonját. Szintén nagy élmény volt számomra nemrég a Bozsik Yvette Társulat Az Úr komédiásai című előadása.

– Van olyan előadó, csapat akit/amelyet különösen kedvel?

– Inkább úgy fogalmaznék: elfogult vagyok Horváth Csabával szemben. Ő a kollégám az egyetemen, és csodálom, amit fizikai színházi koreográfusként és színészként művel. Tanárként is fantasztikus Toldit állított színpadra a diákjaival.

– Budapesten született, de veszpréminek vallja magát.

– Mindenestől veszprémi vagyok. Fatális véletlen volt, hogy a fővárosban születtem: édesanyám épp ott volt egy tanfolyamon. Annyira veszpréminek érzem magam, hogy néha véletlenül Veszprémet írom be a születésem helyéül, amikor ki kell tölteni valamilyen dokumentumot. Mindig azt mondom: veszprémi vagyok, csak nem itt élek, hanem Budakalászon és a világ sok helyén, ahová a feladataim szólítanak. A táncfesztiválnak köszönhetően most pár napig itthon leszek, találkozom a szüleimmel, a húgommal, a barátaimmal, de persze, hála az internetnek, dolgozni is fogok.

– A mindennapos rektori teendők mellett min dolgozik mostanában?

– Augusztusban kerül a mozikba a Dániel András meséi nyomán készült Egy kupac kufli című gyerekfilm, ami később a tévében is látható lesz, és készülünk az Operaházban a Niebelung-tetralógia utolsó részére. Az előadás így már 16 órásra duzzad, és az Operaház ciklikusan fogja műsoron tartani.

 

M. Tóth Géza Balázs Béla–díjas filmrendező, producer, a KEDD Kreatív Stúdió alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, az International Academy of Television Arts and Sciences tagja. Rendezőként és producerként több sikeres egyedi rövidfilmet, színházi produkciót, gyermekfilmet és ismeretterjesztő filmet jegyez. Alkalmazott műfajokban is tevékenykedik, és több gyermekkönyv is az ő illusztrációival jelent meg. Alkotásai több mint 200 nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek sikerrel, és közel 100 díjat nyertek. 1994 óta dolgozik művészeti felsőoktatásban. Művészeti DLA és neveléstudományi PhD fokozattal rendelkezik. Habilitált egyetemi tanár. Vendégtanárként több külföldi művészeti egyetemen oktatott. Több médiapedagógiai és -elméleti tárgyú szakcikk, könyv, könyvfejezet szerzője és szerkesztője. (Forrás: wikipedia.hu)

Írta: Révész Erika

Fotó: keddstudio.com

Veszprémkukac.hu