Lábnyomok és gyémántok a Pécsi Balett veszprémi estjén

Lábnyomok és Gyémántok

Földi Béla Footsteps (Lábnyomok) című rendezését, majd Leo Mujić Diamond (Gyémánt) című koreográfiáját tekinthette meg A Tánc Fesztiválja közönsége kedd este a Veszprémi Petőfi Színházban a Diamonds (Gyémántok) elnevezésű kétrészes balettest során, a Pécsi Balett előadásában. A Diamonds egészen friss produkcióként érkezett a fesztiválra, Pécsen május 10-én mutatták be. A két előadás hangulata érezhetően eltérő, ám finomságát és a kiválóra csiszolt tánctechnikai tudás lehetőségeinek kibontakoztatását tekintve mindkét esetben gyémántszerű keménységről, pontosságról, ragyogásról beszélhetünk.

Az elsőként előadott Footstepsben egyfajta számvető vonulat dominál, és ez az értelmezési lehetőség már a Lábnyomok elnevezésben is benne rejlik, hiszen folyamatosan fennáll a kérdés, vajon az életben hátrahagyott nyomok örökérvényűek lesznek-e. Lábnyomok, utak, spiritualitás, közösségek, ijesztő, jóleső, sőt, olykor egyenesen vágyott vakság, elkeseredettség és végleges magány is megjelenik a színpadon, változatos formációk közvetítése révén. A produkcióban nincs díszlet, a semleges, hétköznapi jelmezek által univerzális jelentésűvé válnak a kiragadott érzelmek, hangulatok, ám nem kapnak konkrétabb jelentést annál, mintsem hogy mindnyájunk életében jelen vannak, avagy idővel megjelennek. Az egészen emberi, sőt, egy-egy elemében talán mindenki számára személyes érzelmi élményeket tolmácsoló koreográfia remekül bánik a fénnyel, erősen épít rá, s ennek a gyakran használt eszköznek a jelenléte csak tovább segíti a befogadót.

Érzelmi dimenzió

Míg a Footsteps rövidebb, melankolikus, önmagukban is értelmezhető és egymással finoman kommunikáló blokkokból simul össze egy egésszé – akárcsak az élet különböző, útkereséssel töltött szakaszai –, addig a Diamond egy minden érzelmi dimenzión lendületesen végigsöprő forgószél. A dinamikus koreográfia itt a női karakter lelkének hullámzásait, élettapasztalatait tükrözi.

Mindenkor idejük van a zsoltároknak – szól a Diamond előtt elhangzó József Attila-vers, a Gyémánt első sora, és valóban: szemünk előtt emelkedik líraivá, zsoltárjellegűvé a tánc, nem élve vissza a szélsőségek kínálta lehetőségekkel. A Diamond jellemző sajátossága az akrobatikusabb mozgásvilág, s míg a Footstepsben inkább mindenki által átélhető sémák, lehetőségek és következmények öltenek emberi alakot, addig a Diamondban már valamivel konkrétabb karakterek jelennek meg. Ha valamiképpen történetbe faragnánk a kőbe vésett cselekménnyel nem bíró előadást, ténylegesen zsoltárhoz hasonlatos formát, avagy még inkább mitikus legendát kellene elképzelnünk műfajául, ahol angyalok, érzelmeikből kivetkőzött emberek, természeti lények próbálgatják erős viszonyaikat.