# Bejegyzés# Egyéb# Előzetes# Hír

Köszöntő – 2020

Tisztelt Közönségünk!

Mi tavasszal szoktunk találkozni!

Az elmúlt több mint két évtizedben gyakorlattá vált, hogy az újjászülető természet, a kikelet évszakában hívjuk Önöket, a kortárs színház, a színpadi táncművészet rajongóit találkozóra, együttlétre. A májusi tavasz klímája valahogy mindig alátámasztotta a táncfesztivál hangulatát, dinamikája összeforrott az újdonságra való várakozással.

Ez most, az ismert okokból másképp alakult.

Fesztiválunk a nyárutó-koraősz időszakában kerül megrendezésre. Ez a betakarítás, a közelgő szüret ideje. Szép évszak ez is, szolgáljon hangulati alapjául annak a seregszemlének, mely mindig is törekedett arra, hogy a lehető legszélesebb kínálatot nyújtson abból a „termésből”, ami a magyar kortárstánc aktuális évadjaiban született. A régóta „törzsvendégnek” számító, Veszprémben ismerős és kedvelt együttesek, alkotók mellett idén négy fiatal koreográfus frissen készült művét kínáljuk Önöknek, az Imre Zoltán Program Támogatottjai közül.

A legizgalmasabb újdonság a fesztivál életében, hogy megtettük az első lépéseket a nemzetközivé válás érdekében.

Ennek jegyében hívtuk meg a francia Compagnie Adrien M.&Claire B. társulat Hakanaii című produkcióját, mely a Hangvilla színháztermében lesz látható. Ez az előadás a legkorszerűbb videotechnika által vetített digitális kép és az emberi test mozgásának kölcsönhatásával operál, és ér el lenyűgöző hatást.

Egy nemzetközi balett-gálát is kínálunk Önöknek, mely szintén a Hangvillában lesz látható. Hét országból érkeznek hozzánk kiváló szólisták és a klasszikus balett gyöngyszemeiből, valamint a modern balettszínház emblematikus műveiből táncolnak majd részleteket. Ünnep lesz ez, a tánc ünnepe.

Várjuk Önöket A Hangvillába, a Petőfi Színházba, az Agórába és a Latinovits-Bujtor Játékszínbe. Találkozzunk újra, tapasztaljuk meg személyes élményként a táncművészet csodáját, használjuk a művészet gyógyító erejét.

Legyünk újra együtt és tegyünk meg mindent a személyes együttlét biztonságáért!

Vándorfi László és Krámer György